Egyesületünk fennállása óta volt néhány sportág, ami csak nagyon rövid ideig működött, vagy nem kapcsolódtak be a versenyszerű sportolásba csak a szabadidő hasznos eltöltését jelentették hallgatóinknak, oktatóinknak.

Ezek rövid ismertetését olvashatják a következőkben:

 

Tenisz  

Elsősorban oktatói kezdeményezésre alakult ki abban az időszakban amikor társadalmi munkában a Tavaszmező utca  15. épület udvarán, majd a Bécsi úti épület udvarán építettünk teniszpályát. A Dr. Papp György által vezetett szakosztály szervezésében József városban Balgha Sándor és Pázmány Ferenc, Óbudán Puskás János vett részt.

Az edzéslehetőségek kihasználásával a szakosztály megérett a versenyeztetésre is, aminek következtében beneveztük csapatunkat a Bp.III. osztályú bajnokságba, ahol szép sikereket értünk el, de a pénzügyi lehetőségek miatt (pályáink mérkőzésre alkalmatlanok voltak, így bérelni kellett) sajnos ezt a tevékenységet is szabadidős változatra kellett alakítanunk. Sajnos ezen feltételek is romlottak, hiszen a Tavaszmező utcai pálya 1984-től beépítésre került (kollégium), majd a századfordulóra az új központi épület építése miatt az óbudai pálya is megszűnt.

 

Súlyemelés

Az alakulásunk utáni években nagy lelkesedéssel dolgozott egy kis csoport a 17. épület alagsorában kialakított helyen Antal Béla műszaki oktatónk vezetésével. Néhány év alatt mintegy 60 fő vett részt a munkában, de a helyiség más célú főiskolai felhasználása miatt a munkát nem tudták tovább folytatni.

 

Természetjárás

1969-ben alakult a szakosztály Miskolczi János és Dobai András, majd Sauer Géza műszaki oktatónk szervezésében a mintegy 30 főt számláló csoport évente több túrát szervezett a hallgatók és oktatók részvételével.

A 70-es évek közepén hallgatói kezdeményezésre egy túramotoros csoport is alakult, ami a pénzügyi lehetőségek korlátozása miatt csak rövid ideig működött.

Emellett Tényi Gusztáv műszaki oktatónk vezetésével barlangász csoportokban is volt (van) lehetőség a természetjárásra.

 

Oktatói sport

Az egyesület megalakulásának idején a főiskola oktatói állományában sok fiatal sportolni szerető oktató volt, akikhez az évek folyamán szintén nagy létszámú végzett hallgatónk is csatlakozott, akik a főiskolán maradtak dolgozni.

Emiatt szinte mindennaposak voltak a közös sporttalálkozók és rendszeres tanár-diák mérkőzések. Oktatóink egy része több sportágban a versenyszerű sportolásba is bekapcsolódott (Bajusz Antal, Balassy Imre, Benczur Lajos, Bélteky István, Goschi Tibor, Gudra Tibor, Kertész István, Lévai Béla, Lévai Sándor, Marosvári András, Molnár Ferenc, Ráski Miklós, Tűzkő Béla, Vézner Imre).

Oktatói csapataink rendszeres sporttalálkozókon vettek részt különböző társintézményekkel illetve eleget tettek alkalmi meghívásoknak is.

Ilyen találkozók voltak:

  • Kandó – Bánki kispályás foci,
  • BME Pattantyús Kupa labdarúgó tornák,
  • Bp. Honvéd öregfiúk elleni kispályás foci,
  • Józsefvárosi Kupa kispályás foci,
  • Pedagógus Szakszervezet Kosárlabda Bajnoksága,
  • Pedagógus Szakszervezet Asztalitenisz Bajnoksága (rendezéssel),
  • Meghívásos labdarúgó tornák (Iklad, Záhony, Temesvár),
  • KAPU Kupa (KAndó-PUskás) teremfoci torna

Néhány fennmaradt fotó...: