Korcz Imre emlékére
 

Korcz Imre 1927. május 17-én született Csökölyön.

A siklósi polgári fiúiskolában 1941-ben fejezte be tanulmányait. A Pápai Tanítóképző 1948-as elvégzése után 1952-ben a Magyar testnevelési Főiskolán testnevelő tanári diplomát szerzett. Utána a Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikum testnevelő tanára lett.

Tanárként és osztályfőnökként egyaránt szerették és tisztelték diákjai. Sok híres sportoló - köztük olimpiai bajnokok - és ismert közéleti ember formálódott a diákok, a sport és a Kandó fanatikus elkötelezettjének kezei alatt. Irányításával a kandós sport országos, sőt nemzetközi elismertséget is vívott ki magának. A felsőoktatási intézménnyé fejlődött jogutódoknál tanszékvezetőként majd intézeti igazgatóhelyettesként is megőrizte közösségformáló és összetartó egyéniségét.

 

37 év Tavaszmező utcában eltöltött eredményes tevékenysége után 1989-ben vonult nyugdíjba.

Vezetésével alakult meg 1965-ben a Kandó Sport Club, melynek ügyvezető elnöke volt egészen a haláláig. Ezen időszakban még jobban elismertté vált hazai és nemzetközi szinten egyaránt a Kandó Főiskola testnevelési és sporttevékenysége. Amatőr körülmények között dolgozó csapataink eljutottak a profik közé is a legmagasabb osztályokba.

Következetes szervező munkájának is köszönhetően a Kandó Főiskola 1970 és 1989 között számtalan csapatsiker mellett hat alkalommal végzett az összetett pontverseny első helyén az országos Műszaki Főiskolai Sportnapokon.

Munkáját számtalan kitüntetéssel ismerték el, így többek között a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronz (1974) és arany (1989) fokozata, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója (1962) az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1965), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Munkáért (1978). A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola 1999-ben Kandó Kálmán Emlékgyűrűvel  tüntette ki.

2000. március 27-én bekövetkezett halálával diákjai, sportolói, kollégái, barátai egy igazi, pótolhatatlan egyéniséget, pedagógust és embert vesztettek el.

A Tavaszmező utcai sportudvaron diákjai, kollégái emlékfát ültettek tiszteletére és a születésnapját évente megrendezett Korcz Kupával teszik emlékezetessé.

 

Dr. Temesvári Zsolt búcsúztatója a temetésen (2000.04.11):

 

„Tisztelt gyászoló család, tisztelt barátaim!

Korcz Imre tanítónk, atyai jóbarátunk, kollégánk ravatalánál állunk megtört szívvel, vigasztalanul.
Eljöttünk, hogy búcsút vegyünk Tőled, akit szívből szerettünk, akivel élmény volt egy csapatban játszani, baráti köréhez, holdudvarához tartozni.
Itt vagyunk mindnyájan, az a társaság, akinek oly sokszor adtál emberi, erkölcsi, sportolói tartást, kedves vidám szavakat.
Intézetünk, a Híradástechnikai Intézet tiszteletbeli tagja voltál, tornamérnök státuszod most megüresedett és nincs méltó jelentkező azt elfoglalni. Ez a hely már soha nem lesz betöltve.
Hiányozni fognak az Imre napi meccseken rúgott góljaid utáni hanyattesések és a harmadik félidő vidám dalai: „Késmárk felől hírt hoz a szél”.
Emlékezünk legendás ülőtartásodra, távgyaloglásodra és kitörölhetetlen élményként él bennünk közös részvételeink hazai és külföldi sporteseményeken.
Szomorúak vagyunk, hogy az elkövetkező mérkőzéseinken nem leszel velünk, de lélekben helyet biztosítunk Neked, mert sikereinket Neked is köszönhetjük.
Búcsúzunk Tőled, jó barátunk voltál, soha nem felejtünk el. Reméljük, ha van focipálya odafent és eljön a mi átigazolásunk ideje is, helyet biztosítasz számunkra a csapatodban.

Isten veled Imre! „

 

 

Korcz Imre halála után az egyesület vezetése és sportolói a főiskola vezetésével egyetértésben a 17. épület udvarán a tornaterem előtt egy emlékfát ültettek el, ahol a következő évtől kezdődően minden évben megemlékeznek a legendás sportemberről. 

 

A fa kiválasztásának előzménye: A hetvenes évek közepén egy nagy sikerű főiskolás rendezvény megünneplése kapcsán a fogadáson megjelent Dr. Bakos Gyula főigazgató helyettesnek Korcz Imre azt mondta: Bakos et. (fiatalabbak kedvéért elvtárs)! Ha meghalok égessetek el és szórjátok szét a hamvaimat a sportpályán. Mire Bakos et. (aki ízes pálócos beszédű volt) azt válaszolta: Imre! Egy nagy fá…t! (nem a fára gondolt). Akkor tele lesz a pálya cseresznyefával. (utalva arra, hogy Imre bácsi nem vetett meg a feketecímkés „magnélküli cseresznyét”. Ennek a történetnek hatására esett a választás a ténylegesen mag (és gyümölcs) nélküli díszcseresznye fára. A fa növekedését azonban minden évben a Korcz Kupa alkalmával „feketecímkés” tápoldattal segítjük elő.
Ezt igazolják az alábbi felvételek is:

 

2005 2009 2014

 

  ....egy versenykiírás a közelmúltból...

 

A tornákon nagy létszámú játékos és érdeklődő szurkoló részvételével nagyon hangulatos mérkőzések zajlanak, ahol nem elsősorban a győzelem, hanem a játék öröme és a kandós hagyományok felelevenítése és megőrzése a cél.

A kezdőrúgást általában Imre bácsi unokája (Kati) végzi el, a díjakat pedig felesége (Kati néni) adja át.

Bár nem az eredmény a lényeg, de érdekesség képpen megemlíthető, hogy a labdarúgók mellett több alkalommal a kosárlabdázók egyszer pedig a röplabdázók nyerték el a vándorserleget.

A rendezvény saját előállítású  finomságok elfogyasztásával egybekötött baráti beszélgetéssel zárul.

II. Korcz Kupa
Kandós teremfoci torna
versenykiírása

 

A tavalyi „bemelegítő” tornán megbeszélteknek értelmében szeretett tanárunk, kollégánk, barátunk Korcz Imre tanszékvezető testnevelő tanár emlékére ez évtől hagyományosan  Imre bácsi születésnapja (május 17.) utáni szombaton 14.00-tól  meghívásos teremfoci tornát rendezünk.
Az esemény kezdete: 2001. május 19. szombat 14.00

Résztvevők: meghívott baráti csapatok:

      1. Kandós tanárok
      2. Kandós focisták 70-es évek
      3. Kandós focisták 80-as évek
      4. Kandós kosarasok

Lebonyolítás:           körmérkőzés
Játékidő:                 2x10 perc
Csapatlétszám:        4 fő+korlátlan számú csere
Díjazás:                  az első helyezett csapat egy évig védője a Korcz Kupának (Itt szeretném felhívni a előző évben különdíjat elnyert csapatot a hordós felajánlásának teljesítésére!)

Nevezési díj:  nincs, de a Kandó Sport Club bármilyen felajánlást szívesen elfogad.

Program:

    13.30 Gyülekezés az udvaron, az ősszel ültetett emlékfa
             meglocsolása
    14.00 Mérkőzések
    17.30 Eredményhirdetés
    18.00-tól baráti beszélgetés zsíros kenyér és hűsítő mellett.